
Tökéletes tisztaság - MÉRGEK NÉLKÜL!





Rólunk írták
Szia, Kata, pénteken megkaptam a csomagot és azóta mindenféle ruhát mostam már. Sőt, azt is kipróbáltam, hogy egyszer 60 fokon mostam, utána 40-en, majd kifőztem a diókat és azzal a lével mostam a következő csapat ruhát és működött. Még a foltokat is kimosta. A fehérítő portól tényleg sokkal fehérebbek a ruhák, mint a sütőportól. A mosószódával együtt használom. A marhaepeszappan is nagyon bejött és szerencsére nem olyan büdös, mint képzeltem. Köszönöm a gyors és precíz kiszolgálást és a biomosás rejtelmeibe való beavatást! (Anna)
Nagyon meg vagyok elégedve a termékekkel, szívesen használom őket. Nagyon jó a honlap, minden termékről részletes információt kapok. Megbízhatóak, korrektek, gyorsan teljesítik a rendeléseket :-) (Andrea)
Alaposan kipróbáltam a mosódiót és a belőle készült folyékony mosószert.
A dióban kevéssé bíztam, mert a sógornőm elég lekicsinylően nyilatkozott róla. Kellemesen csalódtam. Régi ruháim színe kezdett élénkülni.
Szerintem akkor célszerű használni, amikor nem kifejezetten koszos a ruha, inkább csak felfrissítésre szorul, és elég egy gyors 30 perces program. Zokniba kötve pancsoltak a diók, és amikor nem vettem ki időben a gépből, sárga pacnik jelentek meg a zoknin. Ez először megriasztott, de azután simán kijött egy kis langyos vizes dörzsöléssel.
Rendeltem újabb csomag mosódiót és egy szappant is. Van jól bevált amerikai folttisztítóm, amit nem kell sikálni, a rejtett foltokkal azonban nem boldogulok. Azért kértem a szappant, ha elmarad egy pacni, gyorsan tudjam orvosolni. Egyébként engem mosómedvével kereszteztek. Mióta anyuka lettem, minden nap mosok, áztatok, sikálok. Ez nálam egyfajta hobbi. Szeretem, ha egy ruha mindig újszerű. Ezért jó a dió, ugyanis magamra már nincs pénz, így a régi gönceimet hordom. Jó, hogy van módszer felfrissíteni őket!
u.i.: Utólagos engedelmeddel fűnek, fának ajánlgatom a honlapodat, és buzdítok a vásárlásra. (Brigitta)

Az illatmentes folyékony mosódiónál némileg sűrűbb mosódió főzetet tartalmaz,
plusz hidrogén-peroxidot (fehérítő) és kontrollált biogazdaságból származó
eukaliptusz és levendulaolajat, valamint jázminfőzetet. Így nem kell öblítőt használnod a mosáshoz!
Tudnod kell viszont, hogy az illatos folyékony mosódiókkal való mosásnál nem lesz
annyira erős illata a ruháknak, mint pl. a
mosóparfüm esetében,
ezért a diszkrét illatok kedvelőinek ajánljuk őket elsősorban.
Fehérítőt tartalmaz, ezért csak fehér ruhákhoz ajánljuk.
Természetes, kevertszálas és szintetikus anyag tisztítására is alkalmas. 30-95 C fokon használható gépi és kézi mosáshoz.
Natúrtermék (80%-ban bio): nem tartalmaz mesterséges színező, illat és konzerváló anyagokat (mivel vizet tartalmaz, természetes élelmiszertartósító szerekkel kálium-szorbáttal és nátrium-benzoáttal tartósították), ezért a felbontás után 6 hónapon belül használd el! Allergiások is használhatják, bőrgyógyászok által tesztelt.
Gépi mosásnál egy átlagos mosógépbe 5 kg ruhához vízkeménységtől és szennyezettségtől függően 1 (legfeljebb 1,5) kupak koncentrátumot, azaz 40-60 ml-t kell öntened a mosószer-adagolóba vagy közvetlenül a dobba, a ruhák alá. Így az 1,55 l kb. 30 mosásnyi adag, ami heti 3-4 mosással számolva 2,5-3 hónapra elegendő.
Ha hagyományos, bolti folyékony mosószerrel akarnál ennyit mosni, meg kéne venned egy 3,5 literes flakont a gyártók ajánlásai szerint)...
Kézi mosásnál 1 kupakkal (40 ml) önts 5 l vízhez!
FONTOS, hogy tudd:
Könnyen kezelhető, adagolható, az elfoglalt emberek mosószere!

Ha szeretnél hozzászólni, jelentkezz be! Ha még nem regisztráltál, akkor itt megteheted!

Kata Natura Kft., adószám: 22613868-2-08, cégj.: 08-09-019649, székhely: 9026 GYŐR, Hédervári u. 39/b. tel.: +36-30-9595022 E-Mail: kataboltja@gmail.com
mosódió |
mosódió vásárlás, használata |
folyékony mosódió |
mosószóda |
folttisztítás |
fehérítő |
citromsav |
nvl |