
Tökéletes tisztaság - MÉRGEK NÉLKÜL!





Rólunk írták
Szia Kata! Köszönöm, hogy ilyen gyorsan megküldtétek a tisztítószert! Amióta rendelek Tőletek, még nem írtam le, hogy mennyire örülök, hogy Rátok találtam! Először is elégedett vagyok mindegyik tisztítószer, mosószer, mosogatószer hatásával. A narancsolajos folttisztító olyan sikert aratott a munkahelyemen, egy óvodában, hogy fogok majd oda is rendelni. A szőnyegből sikerült egy olyan foltot eltávolítani, ami már évek óta semmilyen folttisztítótól sem jött ki, illetve egy fehér köpenyből olyan foltokat, amit a hypo nem szedett ki és nem beszélve arról, hogy csodaszép fehér lett a köpeny. Az illóolajok nagyon jó illatot adnak a ruháknak, és annak örülök, hogy természetes illatuk van. Egyszóval: köszönök mindent, és ajánlom mindenkinek, akinek lehet. Már van is aki a hatásomra Tőletek rendel. Igaz, hogy még csak egy, de már vannak érdeklődők. Még egyszer köszönöm! (Angéla)
Nagyon lelkes, lelkiismeretes, elhivatott, korrekt, kedves csapat! :-) (Lídia)
Kedves Krisztina! Néhány gondolattal szeretném kiegészíteni a mosódió előnyeiről eddig leírtakat.
Nálam néhány mosódióval történt mosás után körömnyi nagyságú foszlányokban kezdett kiürülni valami a gépemből, amit szappanlerakódásként tudok leginkább jellemezni. Egyébként a gépemben ha most belenézel semmilyen lerakódás nem látszik, a mosódob szép fényes.
Ezt követően ecetes átmosást végeztem, amikor folytatódott a szennyeződés ürülése, sőt még további 4-5 mosás alkalmával is tapasztaltam ugyanezt. A jelenséget a mosódiónak tulajdonítom.
Köszönöm az eddigi tanácsokat, bízom benne, hogy továbbra is igénybe vehetem a bolt szolgáltatásait. (Marcsi)
Természetes sheavaj Nyugat-Afrikából (Burkina Faso)
Használhatod
Szerintem:
Valóban rendelkezik a sheavaj minden pozitív tulajdonságával: ha egy kicsit felmelegíted a kezedben, már könnyen kenhető, nagyon gyorsan megnyugtatta és hidratálta a hideg miatt kipirosodott bőrömet. Ami különleges benne (ezért vettük fel a termékpalettára) az az, hogy a biolemon és az olívaolaj miatt sokkal kevésbé érezni a shea jellegzetes illatát (Kata szerint szagát), ami nekünk nem a kedvencünk Ennek a krémnek inkább olyan citrusos illata van (engem a szúnyogriasztó illóolaj, a citronella illatára emlékeztet), de csak nagyon-nagyon enyhén (Krisztina).
A termék jellemzői a gyártó szerint:
A Shea dafrique egy burkina faso-i nőket célzó projekt terméke. Ennek a
sheavajnak a megvásárlásával egy igazán természetes termék mellett döntöttél,
amelyet fáradságos kézimunkával, tradícionális módszerekkel állítottak elő.
Shea dafrique márka ökológiailag tanúsított és kizárólag fair-trade
kereskedelemmel terjesztett termékeket forgalmaz. Semmilyen hozzáadott kémiai
anyagot nem tartalmaz, hogy az allergia kockázatát elkerüljék.
Kifinomult és ápoló hatású anélkül, hogy ásványi olajokat kennél a bőrődre.
Magas az A, és E vitamin tartalma, melyek különösen bőrápoló tulajdonságokkal
ruházzák fel, mint például a bőröregedés-gátlás.
Felhasználás:
Tégy egy kevés sheavajat a tenyeredbe és melegítsd fel egy kis dörzsöléssel.
Ideális bőrradírozás vagy tisztálkodás után bemasszírozni.
Összetevők:
Butyrospermum parkii butter (finomítatlan sheavaj), Cymbopogon nardus oil, Olea fruit oil
(olivaolaj)
Ha szeretnél hozzászólni, jelentkezz be! Ha még nem regisztráltál, akkor itt megteheted!
Keresés

Kata Natura Kft., adószám: 22613868-2-08, cégj.: 08-09-019649, székhely: 9026 GYŐR, Hédervári u. 39/b. tel.: +36-30-9595022 E-Mail: kataboltja@gmail.com
mosódió |
mosódió vásárlás, használata |
folyékony mosódió |
mosószóda |
folttisztítás |
fehérítő |
citromsav |
nvl |