
Tökéletes tisztaság - MÉRGEK NÉLKÜL!






Rólunk írták
Igyekszem úgy élni, hogy bátran elmondhassam: a Földet kölcsönbe kaptuk, rajtunk is múlik, hogy unokáink hogyan, milyen minőségben élhetnek majd rajta!
Ehhez a legnagyobb segítséget az INTERNET-től kaptam, ezen belül is Kata-boltja adta meg azt a lehetőséget, hogy elkerülhessem a mosás okozta környezet-szennyezést.
Igényes honlapjuk, gyors és pontos munkájuk tovább erősített abban a hitben, hogy az internetes vásárlás is lehet kellemes, jó, vásárlóbarát. (Ica)
Hatékonyságban nem látok különbséget az Ariel és a dió között és tényleg sokkal puhábbak lettek a pamut ruhák tőle, ráadásul olcsóbb is. (Anikó)
Kedves Kata! A csomag megérkezett, nagyon köszönöm! Mivel eddig nem nyilvánítottam véleményt, ha nem tartalak fent egy pár mondatban leírnám most. Kb. fél éve használom a mosódiót, és nagyon meg vagyok elégedve vele! Egyrészt ekcémám a téli időszakban legfőképp, elég sok gondot okoz, illetve nagyon érzékeny a bőröm, minden kiüt, minden vegyszertől viszketek. Mióta a mosódiót használom ezek a gondok megszűntek. A ruhák pedig érzékelhetően puhábbak. Azóta "hintem az igét" a környezetemben. :) Legfőképpen azért mert az elején elég szkeptikusan álltam a dióhoz. Nem gondoltam volna magam sem hogy ennyire jó. Megböbbenve tapasztaltam, hogy az eddig használt drága mosószeremnél is többet tud. A mosószóda a fehérítő por és a marhaepe szappan is bevált. Aminek nagyon örültem hogy az új mosóparfümök közt találtam 3 kellemes illatot amit ki fogok próbálni, mivel az eddigi illatokból nem nyere el a tetszésen egyik sem. Szóval száz szónak is egy a vége, nagyon hálás vagyok hogy vagytok!!!! További sok sikert, és így ünnepek előtt Boldog Karácsonyt Neked, Nektek. A csomagban talált kis meglepetés (szaloncukor) nagyon kedves ötlet volt!! Hálás köszönet!! (Anita)
Mondd el a véleményedet! Katt ide!

Karácsonykor nagyon népszerűek voltak a kedvezményes naturkozmetikum csomagjaink, ezért most - kosár nélkül - újra elérhetővé tettük ezeket. A csomagok ára 20% kedvezményt tartalmaz a darabonkénti termékárhoz képest.
Naturkozmetikumainkban az indiai mosódióhéjból környezetbarát
módszerrel - csak forró vízzel - kinyert növényi szappan és más növényi
összetevők (pálmaolaj és kókuszolaj alapú tenzidek) gondoskodnak a haj és a bőr
lágy tisztításáról. A bőr visszazsírozását növényi olajok
biztosítják.
Ezek a termékek nem tartalmaznak sem színezéket, sem ásványiolaj-származékot
és kifejlesztésükhöz nem végeztek állatkísérleteket, a hajsampon nem tartalmaz
szilikont! A bennük felhasznált természetes illatanyagok megfelelnek az
ISO9235-ös szabvány kritériumainak.
Kozmetikumaink eltarthatóságát élelmiszertartósítóval biztosították.
Ha szeretnél hozzászólni, jelentkezz be! Ha még nem regisztráltál, akkor itt megteheted!

Kata Natura Kft., adószám: 22613868-2-08, cégj.: 08-09-019649, székhely: 9400 SOPRON, Kőszegi u. 86. tel.: +36-30-9595022 E-Mail: kataboltja@gmail.com
mosódió | mosódió vásárlás, használata | folyékony mosódió | mosószóda | folttisztítás | fehérítő | citromsav | nvl