Tökéletes tisztaság - MÉRGEK NÉLKÜL!

Ingyenes postázás a Kataboltjában február 6-án, hétfőn!

Rólunk írták

Nekem nagyon tetszik a KATABOLTJA. Főleg azért mert két allergiás is van a családban és így nagy segítség ez a lehetőség. (László)

Megkaptam a mosódiót, ma már azzal mostam az elutazásunkból maradt szennyest és abszolút elégedett vagyok - ezennel teljesen vegyszermentesítettem a háztartást, hiszen már csak a mosópor kiváltása maradt. (Kriszti)

Mosódióval mosok már tavaly november óta és nagyon-nagyon meg vagyok vele elégedve. Az első alkalommal a Teszvesz-en vásároltam próbacsomagot. Nem igazán hittem benne, de mivel már olvastam róla évekkel ezelőtt, mindenképp szerettem volna kipróbálni. Elég szennyezett dolgokkal kezdtem, pl. törölköző, munkásruha, gondoltam, ha ezek tiszták lesznek ezzel a kis dióval, akkor az csoda lesz. És tiszták lettek!
Minden egyes mosás után csodálom ennek a kis diónak a tisztítóerejét! Azóta öblítőt sem használok, csakis mosóparfümöt (csodás a ruhák illata) és a mosógépem TISZTA!!! Nem kell takarítani a beleragadt öblítőmaradványokat, amit nagyon nem szerettem. És valóban a fekete ruhákkal csodát művel, egyáltalán nem fakul a szín, inkább erősödik. Hihetetlen...
Kezdetben furcsa volt, hogy nem kell a mosószer, nem kell öblítő, nem kell vízlágyító stb. csak beleteszem ezt a kis zsákocskát, pár nyomás a mosóparfümből és indíthatom is a gépet, de most már ez természetes.
A többi termék, a marhaepeszappan, a fehérítősó, a citromsavas vízkőoldó, a fertőtlenítőspray, a konyhai tisztító, szóval amit eddig volt alkalmam kipróbálni, mind-mind nagyon hatásos, és szuper!
Már maga a tudat, hogy nem szennyezem a környezetemet és magunkat vegyszerekkel, nagyon jó érzés! (Kriszta)

Partnereink

Wellnet Bolt International - Az egészség áruháza
www.elony.hu
www.babamamatudakozo.hu
WYW kereső

Mondd el a véleményedet! Katt ide!


Sokoldalúság és rendkívüli hatás - narancs és citrus illóolajokkal. A narancsolajas tisztítókoncentrátum univerzális szer minden tisztítási feladathoz. Hígítástól függően háztartási mindent-tisztítóként, folteltávolítóként és oldószerként hat.
A rendkívüli tisztítóerő a citrom-citrus-terpénnek (a narancshéjból származó illóolaj egyik összetevője) cukortenzidekkel (burgonya, kukorica vagy cukornád illetve répacukor nyersanyagaiból és kókusz- és pálmamagolajból) történő kombinációjának köszönhető. Alkohol és növényi kivonatok (macskagyökérből, komló- és kamillavirágból, citromfűlevelekből és dióhéjból) fokozzák eltarthatóságát.
Ez a természetes citrustisztító magától értetődően nagyon jól bomlik le biológiailag.


Egy szempillantás alatt tisztít és zsírtalanít. Eltávolítja a ruházaton, szőnyegpadlón és ülőgarnitúrán lévő foltokat, rágógumi és festékfoltokat, elgyantásodott zsírokat, cipőnyomokat a padlóról, töltő- és golyóstoll okozta foltokat, lakk- és olajfestékeket, ragasztószer maradékokat, körömlakkot, gépolajat és -zsírt, viasz- és pecsétmaradékokat és még sok mást. Megszünteti a fürdőben, a WC-ben és a szemeteskukában a kellemetlen szagokat. Koncentráltan és hígítva is használható.


FONTOS, hogy tudd:

Rejtett helyeken célszerű próbatisztítást végezni, mert bizonyos felületeket kikezdhet. Ezért különösen lakkozott, érzékeny és műanyagfelületeken, valamint gumialkatrészeken végezz próbatisztítást! A textíliák színtartósságát és az anyag reagálását rejtett részeken javasolt kipróbálni és foltkezelés után kimosni.



Hozzászólások

sanmedico

2011.08.27 10:42:00

Ha szeretnél hozzászólni, jelentkezz be! Ha még nem regisztráltál, akkor itt megteheted!

Regisztrál

Felhasználónév:

Jelszó:



Szoó Judit: Kilófaló, hogy ne csak az étel fogyjon

Keresés

Friss

Linkajánló

Látogatók száma

427837

Kata Natura Kft., adószám: 22613868-2-08, cégj.: 08-09-019649, székhely: 9400 SOPRON, Kőszegi u. 86. tel.: +36-30-9595022 E-Mail: kataboltja@gmail.com

mosódió | mosódió vásárlás, használata | folyékony mosódió | mosószóda | folttisztítás | fehérítő | citromsav | nvl