
Tökéletes tisztaság - MÉRGEK NÉLKÜL!





Rólunk írták
Egyszerűen természetes.
Szia, Kata, pénteken megkaptam a csomagot és azóta mindenféle ruhát mostam már. Sőt, azt is kipróbáltam, hogy egyszer 60 fokon mostam, utána 40-en, majd kifőztem a diókat és azzal a lével mostam a következő csapat ruhát és működött. Még a foltokat is kimosta. A fehérítő portól tényleg sokkal fehérebbek a ruhák, mint a sütőportól. A mosószódával együtt használom. A marhaepeszappan is nagyon bejött és szerencsére nem olyan büdös, mint képzeltem. Köszönöm a gyors és precíz kiszolgálást és a biomosás rejtelmeibe való beavatást! (Anna)
Szia Kata! Köszönöm, hogy ilyen gyorsan megküldtétek a tisztítószert! Amióta rendelek Tőletek, még nem írtam le, hogy mennyire örülök, hogy Rátok találtam! Először is elégedett vagyok mindegyik tisztítószer, mosószer, mosogatószer hatásával. A narancsolajos folttisztító olyan sikert aratott a munkahelyemen, egy óvodában, hogy fogok majd oda is rendelni. A szőnyegből sikerült egy olyan foltot eltávolítani, ami már évek óta semmilyen folttisztítótól sem jött ki, illetve egy fehér köpenyből olyan foltokat, amit a hypo nem szedett ki és nem beszélve arról, hogy csodaszép fehér lett a köpeny. Az illóolajok nagyon jó illatot adnak a ruháknak, és annak örülök, hogy természetes illatuk van. Egyszóval: köszönök mindent, és ajánlom mindenkinek, akinek lehet. Már van is aki a hatásomra Tőletek rendel. Igaz, hogy még csak egy, de már vannak érdeklődők. Még egyszer köszönöm! (Angéla)
Mondd el a véleményedet! Katt ide!
Miért?
Őszi kérdőívünkben elsöprően nagy számban jeleztétek, hogy szeretnétek jó minőségű sheavajat, sheavajas kozmetikumokat, és szappanokat is vásárolni a KATABOLTJÁN.
Az elmúlt hetekben sok céggel tárgyaltunk, rengeteg mintát kipróbáltunk, végül a legjobb minőséget nyújtó két beszállító termékeit választottuk ki.
Mindketten minősített, fair trade módon előállított krémeket és szappanokat forgalmaznak, melyeket női közösségek készítenek kézzel, tradícionális recept szerint, Ghánában és Burkina Fasoban.
Honnan származik?
A Butyrospermum parkii, azaz a sheavajfa Nyugat-Afrika vad erdeiben nő.
A természetes környezetében olyan helyi növények mellett, mint például a yam gyökér
és a Catjang-bab. Biológiailag a földimogyorók családjába tartozik. A sheafa ebben
a klímazónában elérheti a 10-15 méteres magasságot is.
A sheafa több nyugat-afrikai országban őshonos. Beninben, Burkina Fasoban, Kamerunban,
a Középafrikai Köztársaságban, a Kongói Köztársaságban, Elefántcsontparton, Etiópiában,
Ghánába, Guineában, valamint Mali, Niger, Nigéria, Szenegál, Szudán, Csád és Togo
területén hozzátartozik a táj látképéhez.
Átlagosan 15-20 kg friss gyümölcs terem egy fán évente. A
legtermékenyebbek a körülbelül 50 éves fák. Egy kilogramm shea-vaj előállításához kb.
3-4 kg szárított termésmag szükséges.
A sheavajat a vidéki területeken élő emberek állítják elő, majd külföldre exportálják,
akárcsak a sheavaj szappant, melynek nagy szociális és ökonómiai jelentősége van. A
shea diók és az abból kinyert termékek a legfontosabb exporttermékek közé tartoznak a
pamut és más értékes, tenyészett növényekből előállított készítmények mellett. 2002-ben
a shea-mag exportálás mennyisége elérte az 50.000 tonnát. A legfontosabb előállító
országok Burkina Faso mellett Ghána, Benin és Togo. A shea-vaj nemcsak mint nyersanyag,
hanem mint a régió jellegzetes kultúrjava is jelentős.
A termékciklus
A sheavaj és a sheavaj-szappan elkészítésének módja generációk óta öröklődik az őslakos asszonyok között és ökológiai szempontokat is figyelembe vesznek előállítása során. A költséges és hosszadalmas termelési folyamatot csak ez a közösség képes véghezvinni. Átlagosan öt asszony dolgozik, napi 4-5 órát 1 kg sheavaj (összesen 20-25 óra 1 kg sheavaj) előállításáért.
A termelés folyamata több lépést foglal magába:
Tulajdonságok és felhasználás
A sheavaj 100%-ban növényi olaj, melyet a sheafa diójából nyernek ki. Gazdag vitaminokban (A, D, E, F). Előállítása során nem adnak hozzá konzerválószert. Légmentesen tárolva mégis, a trópusi hőség mellett is 4 évig felhasználható.
A sheavaj sok hasznos tulajdonsággal rendelkezik:
A vitaminok jelentősége
Az A vitamin rugalmassá teszi és regenerálja a károsodott és száraz bőrt. Meggátolja a ráncok kialakulását, melyeket az UV-sugarak okoznak.
A D vitamin erősíti a hajat és körmöket és megnöveli a védőköpenyt.
Az E vitamin lelassítja a bőr öregedését, csökkenti a ráncok mélységét és hidratál. Javítja a bőrben a mikrocirkulációt, és gyulladáscsökkentő hatással is bír. Mindemellett az E vitamin javítja a bőr nedvességháztartását, gondoskodik a sejtek újraképződéséről és véd a szabadgyökök ellen.
Az F vitamint telítetlen zsírsavként tartják számon, amelyet a szervezet nem képes előállítani.
Viszont ez is felelős az egészséges és kiegyensúlyozott bőrért. Az F vitamin ezért
értékes alkotóeleme a legjobb bőrápoló termékeknek.
Használata: kikapcsolódás és masszázs
A bőrápolás mellett a sheavajat gyakran használják testmasszázshoz is, mivel egyfajta jólét érzését kelti bennünk. Ideális sporttevékenység után az izmok kezeléséhez is.
Hozzászólások
kerdoives valasz
2012.04.27 10:32:30
A sheavaj elég viszontagságos úton került el hozzám. A hosszú várakozásban már meg is szerettem a leírások alapján. Amikor először kipróbáltam rögtön tudtam, hogy ez az amire szüksége van a bőrömnek. Remekül kenhető, viszonylag gyorsan felszívódik, ami a legfontosabb: nem irritálja a szememet( az arcra kent krémeknél ez szokott lenni a legnagyobb problémám). Natúr állapotában használom illóolaj nélkül és már az érdekesnek mondható illata sem zavaró. Én biztosan hosszú távú használója leszek. Köszönöm. Kertészné Toni
Ha szeretnél hozzászólni, jelentkezz be! Ha még nem regisztráltál, akkor itt megteheted!

Kata Natura Kft., adószám: 22613868-2-08, cégj.: 08-09-019649, székhely: 9026 GYŐR, Hédervári u. 39/b. tel.: +36-30-9595022 E-Mail: kataboltja@gmail.com
mosódió |
mosódió vásárlás, használata |
folyékony mosódió |
mosószóda |
folttisztítás |
fehérítő |
citromsav |
nvl |