Tökéletes tisztaság - MÉRGEK NÉLKÜL!

Ingyenes postázás a Kataboltjában február 6-án, hétfőn!

Rólunk írták

Szia, Kata, pénteken megkaptam a csomagot és azóta mindenféle ruhát mostam már. Sőt, azt is kipróbáltam, hogy egyszer 60 fokon mostam, utána 40-en, majd kifőztem a diókat és azzal a lével mostam a következő csapat ruhát és működött. Még a foltokat is kimosta. A fehérítő portól tényleg sokkal fehérebbek a ruhák, mint a sütőportól. A mosószódával együtt használom. A marhaepeszappan is nagyon bejött és szerencsére nem olyan büdös, mint képzeltem. Köszönöm a gyors és precíz kiszolgálást és a biomosás rejtelmeibe való beavatást! (Anna)

Mosódióval mosok már tavaly november óta és nagyon-nagyon meg vagyok vele elégedve. Az első alkalommal a Teszvesz-en vásároltam próbacsomagot. Nem igazán hittem benne, de mivel már olvastam róla évekkel ezelőtt, mindenképp szerettem volna kipróbálni. Elég szennyezett dolgokkal kezdtem, pl. törölköző, munkásruha, gondoltam, ha ezek tiszták lesznek ezzel a kis dióval, akkor az csoda lesz. És tiszták lettek!
Minden egyes mosás után csodálom ennek a kis diónak a tisztítóerejét! Azóta öblítőt sem használok, csakis mosóparfümöt (csodás a ruhák illata) és a mosógépem TISZTA!!! Nem kell takarítani a beleragadt öblítőmaradványokat, amit nagyon nem szerettem. És valóban a fekete ruhákkal csodát művel, egyáltalán nem fakul a szín, inkább erősödik. Hihetetlen...
Kezdetben furcsa volt, hogy nem kell a mosószer, nem kell öblítő, nem kell vízlágyító stb. csak beleteszem ezt a kis zsákocskát, pár nyomás a mosóparfümből és indíthatom is a gépet, de most már ez természetes.
A többi termék, a marhaepeszappan, a fehérítősó, a citromsavas vízkőoldó, a fertőtlenítőspray, a konyhai tisztító, szóval amit eddig volt alkalmam kipróbálni, mind-mind nagyon hatásos, és szuper!
Már maga a tudat, hogy nem szennyezem a környezetemet és magunkat vegyszerekkel, nagyon jó érzés! (Kriszta)

A világ legjobb döntése volt, hogy belecsaptam a mosódiózásba, és így megismertem a Kataboltját!! (Kata)

Partnereink

Wellnet Bolt International - Az egészség áruháza
www.elony.hu
www.babamamatudakozo.hu
WYW kereső

TUSFÜRDŐK ÉS FÜRDŐGÉL EKCÉMÁSOKNAK

Mondd el a véleményedet! Katt ide!


Tusfürdők

Az indiai mosódióhéjból környezetbarát módszerrel - csak forró vízzel - kinyert növényi szappan, és más növényi összetevők (pl. pálmaolaj és kókuszolaj alapú tenzidek) gondoskodnak a zuhanyzás közbeni lágy tisztításról. A bőrfelület visszazsírozását növényi olajok biztosítják. 
A tusfürdőinkben felhasznált természetes illatanyagok megfelelnek az ISO9235-ös szabvány kritériumainak.
Ezek a termékek nem tartalmaznak sem színezéket, sem ásványiolaj-származékot és kifejlesztésükhöz nem végeztek állatkísérleteket!


Fürdőgél ekcémásoknak

A fürdőgél ápolja, puhává és hidratálttá teszi a vízhiányos, érzékeny bőrt is és mindennapos használatra is alkalmas.
Nagyon érdekes, mert olyan géles-krémes az állaga, habzani messze nem habzik annyira, mint a bolti tusfürdők, viszont tökéletesen tisztít, és zuhanyzás után olyan a bőröd, mintha bekented volna olajjal, aztán ez az olaj gyorsan beszívódik, és puha marad a bőröd.



Ha szeretnél hozzászólni, jelentkezz be! Ha még nem regisztráltál, akkor itt megteheted!

Regisztrál

Felhasználónév:

Jelszó:



Szoó Judit: Kilófaló, hogy ne csak az étel fogyjon

Keresés

Friss

Linkajánló

Látogatók száma

427831

Kata Natura Kft., adószám: 22613868-2-08, cégj.: 08-09-019649, székhely: 9400 SOPRON, Kőszegi u. 86. tel.: +36-30-9595022 E-Mail: kataboltja@gmail.com

mosódió | mosódió vásárlás, használata | folyékony mosódió | mosószóda | folttisztítás | fehérítő | citromsav | nvl